2018. február 6., kedd

A cukisodó Jobbik másik arca

A napokban rengeteget hallani a médiában arról, hogy jobbikos politikusok sorra buknak le egykori ,,nemzeti-radikalizmusukkal,, nehezen összeegyeztethető ,,liberális,, elhajlásról tanúbizonyságot [Így érthető az egész néppártosodó cukiság] tévő allűrökkel. Mint egykoron mezei jobbikos tanácsadó, most felbuzdulva Nagy Ervin, egykori Jobbik alapító bátorságán és történetein én is közzéteszek egyet a pártfegyelmi szempontból már akkor is top secret-nek számító fajtából. Történt egyszer, hogy a 2009.-es EFOTT-on Dóri igencsak felöntött a garatra és párja Novák Előd számára készítetett pár aktofotót az akkori elvtársaival, akik közé jómagam is odakeveredtem mint korpa a disznók közé. Álljon hát itt ez örök érvényű igazságként, hogy a gazemberek azok gazemberek maradnak [Edit: Most nézem, hogy 2010-ben egy évre az említett találkozó után ismét remekelt, immáron mozgóképen https://www.youtube.com/watch?v=GyOftoGNVHc ]

2015. október 17., szombat

A vajdasági politikai klaviatúra felhozatala

Mi sem lehetne első komolyabb témánk mint szerény szülőföldem irányítóinak és gyakorta esetenként kifosztóinak a megismertetése. Vajdaságban a vérzivataros szlóbói időket követően alapvetően két nagyobb párt került ki úgymond győztesen amelyek csak is kizárólag tartományi jellegűek voltak és maradtak. Az egyik a délvidéki magyarság szövetsége a VMSZ, a másik pedig a szakszervezeti munkások által felemelt és Nenad Csanak helyi történelmi multikulturalizmusában fogant VSZL. A történet természetesen egyszerűen alakult mára, ugyanis a Vajdaságból menekülő ifjúság elvándorlásával meglehetősen elöregedett a tartomány így magától érthetődöen ezek a pártok is elöregedtek. A külömbség viszont annyi, hogy még a Vajdasági szociáldemokrata liga szinte teljesen elöregedett és a vezetőjével eggyüt egyre jobban merül a történelem ködfátylas félhomályába addig a Vajdasági magyar szövetség Pásztor István vezetésével átvette a provinciában a politikai egyeduralkodó cosa nostra szerepét. Pásztor szereti közvetlen hozzátartozóit zsíros állásokba juttatni így kétség sem fér személye nepotizmusban bűzölgő azonosságához. Fontos megemlíteni még azt a támogatást amit kapnak Magyarországról a FIDESZ-KDNP fejeseitől, talán itt is találtunk egy indokot, hogy a rivális VSZL miért lett az enyészeté. A VMSZ mivel kimondottan magyar párt így élvezi Budapest támogatását mint már írtam, a VSZL pedig annak ellenére, hogy Csanak a vezetője szerb volt, soha nem akarta egyik népesség egyeduralmát sem elismerni. A Belgrádi elképzeléseket mindég szabotálta, a magyaroknál az olyan jelentéktelen szerepkőben mint Dely Andor a Horthystát látta, a horvátokat hol megdorgálta a nacionalizmus miatt, hol részt vett az olyan rendezvényeiken mint a ,,Szerémséget Horvátországnak,, így nem is várhatta a saját vajdasági szavazóin kívül senki támogatását sem, pedig megjegyzem ő baloldali jellege miatt jó kapcsolatokat ápolhatott volna Kínával. Koszovó kérdése ide vagy oda a kínai megkeresők gyakran emlegették nekem, hogy egy moszkvabarát Belgrádra a legjobb válasz egy Pekingbarát Újvidék, de a 2000-es évek legelején még egy távoli és bizonytalan jövöjű országnak tűnt innen, nem tudhatta senki, hogy a kommunizmust csak gazdaságilag szüntetik meg és az USA közeljövőben esetleges kihívóivá vállnak. Minden esetre Vajdaság már csak az Ázsiát és Európát összekötő gazdasági vérerekként működő Dinári-hegyek és a Kárpátok miatt megkerülhetetlen utai miatt is megér egy misét azoknak a kínaiaknak akik a selyemutat akarják újjáéleszteni. Visszatérve a VMSZ-re éppen a napokban láttam, hogy a pártból kiváló sértődött balliberálisabb beállítotságú tagok megalakították a Magyar mozgalmat ami röviden csak MM. Ugyan próbálják magukat a Második nyilvánosság nevű politikai szennyoldalon a Bózsó István nevű nyikhaj kígyóvállú biomasszával reklámozni kisseb-nagyobb sikerrel, de akármit tesznek azért ki kell mondani, hogy a pártjuk hiába alakult idén 2015-ben, a 21. században ha a klaviatúra ugyanaz a kivénhedt, 20. századi pénzéhes prűd banda aki az úgynevezett elitista ,,értelmiségen,, kívül nem ismer el más véleményformálót, számukra a dolgozó munkások akik felépítették és a 70-es évek Titoi korában alapvető jellegét adták a tartománynak csak emberi erőforrások akiket a valódi értéket előállítani képtelen úgynevezett ,,értelmiségi,, filozófus-bölcsész burzsoázia rabszolgaként szabadon kizsákmányolhat. A VMSZ is tesz hamvában holt kísérleteket arra, hogy a csekély lélekszámú ifjúságot magához csalogassa. Az egyik sikertelen kísérletük a Vajdasági skaccok névre halgat. Ezt az oldalt tulajdonképpen csak a neve külömbözteti meg a Második nyilvánosságtól, ezt jól mutatja az is, hogy egyszer amikor az oldalukon kifogásoltam azt, hogy légies könnyedséggel örömhírként számoltak be arról a hírről, hogy az ő gazdájuk a VaMzerSZ pofátlan módon hátat fordítva eddigi dumájuknak koalícióra lépett a Dedinje luxusnegyedben trónoló, Dusan Nemanjics titulusát továbbvivő, Vucsics dinasztiából származó I. Alekszandar minden szerbek cárja pártjával amit ,,haladónak,, neveznek, de valójában Európai úniós bürökraták ultranacionalista seggnyalói akkor azt mondták nekem, hogy én csak azért nem értek velük egyet mert idézem ,,csak egy szakmunkásképzőt végzett sudribunkó vagyok,,. Úgy látszik a Vajdasági skaccok szerint Joszip Broz Tito elvtárs is egy sudribunkó volt a lakatos végzettségével. Kár, hogy elfelejtik azt a tényt, hogy ha Tito nem lendíti fel a gazdaságot a maga módszereivel {és most az mindegy, hogy ennek mennyi százaléka származik nyugati kölcsönökből mert egyrészt uzsorakamtra adták az imperialisták becsapva Tito elvtársat, másrészt akkor még senki sem tudhatta, hogy a dollárjukat a FED már egy ideje minden fedezetet mellőzve ész nélkül nyomtattta gondolván majd azt aki megkérdőjelezi az ő imperialista tevékenységüket lerohanják úgy ahogy lerohanták Irakot és Afganisztánt} akkor a köpönyegforgató kollaboráns édesapjuk meg az útszéli ringyó édesanyjuk soha nem tervezték volna azt a balszerencsés folyamatot, hogy megcsinálják őket mert nem lett volna sem munkájuk, sem lakásuk. Én személy szerint sajnálom a VSZL elhalását, de tudom, hogy törvényszerűen be kellet következnie mivel 20. századi párt volt, 20. századi vezetőséggel. Amit viszont mégjobban sajnáluk az a Magyar remény mozgalom eltűnése volt mert annak ellenére, hogy csak a magyarság viselt dolgaival foglalkozott egy 21. századi párt volt és olyan a közeljövőben megkerülhetelen jelentőséggel bíró szintén 21. párt volt a szövetségesük mint a Budapesti kormányra pályázó Jobbik Magyarországért mozgalom. A Délhírt pedig mái napig Vajdaság legobjektívebb Magyar nyelvű világhálós újságjának tartom. Kérdezik, hogy én mint egykori VSZL belsős, hogyan támogathatok egy szélsőjobboldalinak titulált  pártot? A válasz egyszerű. Emlékeznek arra amikor a magát jobboldalinak valló FIDESZ államosította a dohányboltokat? Arra is emlékeznek amikor a magát baloldalinak valló Veszprémi képviselőjelölt Kész Zoltán az egészégügy és az oktatás magánosítását latinul privatizálását követelte? Lássák, ilyen egyszerű az egész, a bal és jobboldali felosztás 20. századi ami nem állja meg a helyét ma a 21. században, persze a jövőben is lesznek politikai törésvonalak.Én úgy gondolom az, hogy a modern, közeljövőben rendszerváltó pártok jobbra vagy balra sorolják magukat inkább történelmi eredetűek mintsem ideológiai. Franciaországban Mitterand álságos kaviárbaloldalát ellensúlyozandó erősödött meg a Front Nasional, Magyarországon a Gyurcsány féle baloldal ellenében jött létre a Jobbik Magyarországért mozgalom. Spanyolországban a Francoi nyugatbarát fasiszta örökséget viselő kormánypárt ellenében alakult meg a PODEMOS, Görögországban a polgárháborút leverő militarista örökséggel rendelkező megszorításpárti ex-kormánypárt ellenében alakult a SZIRIZA. Úgy gondolom Vajdaságban a szlóbói, seselji és vucsicsi kizsákmányoló ancient régime-t ellensúlyozandó kell létrejönnie egy a Titoi örökséget és a testvériség egységet újrateremteni kívánó 21. századi fiatalos pártnak amely a PODEMOS és a SZIRIZA útját követi és az ország újrateremtését nem az IMF értéktelen zöldhasú papirfecnieiből akarja megoldani hanem kemény munkával és, ha kell a BRICS-től kapott segítségből.

Hát én is itt volnék

Meg kell valjam eddig nem nagyon éreztem ingert arra, hogy a világhálón osszam az észt, bár sok ilyen tevékenységet végző ember munkálatait követtem már régóta. Alapvetően felkavarta az életemet és úgy gondolom ebben a gyönyörű Kárpát medencében mindenkiét az, hogy a menekültválság kapcsán egycsapásra a világtörténelem színpadán találtuk magunkat. Közéleti és tudományos jellegú lesz a tartalom mivel ezekről a gondolatkörökről érzem úgy, hogy jártasságomból eredendően tapasztalt vagyok. Remélem sokan olvassák eme soraimat és nem csak a szemfüles nagyhatalmak kormányai által működtet titkosszolgálatok lehalgatói ahogy azt Snowden megállapította.